Webtárhely

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Leírás

A webtárhely szolgáltatásnak általában tartalmaznia kell egy adminisztrációs felületet a 

nagyszámú felhasználó hatékony kezeléséhez. 

A webtárhely szolgáltatáshoz gyakran további szolgáltatások is járnak: e-mail postafiók szolgáltatás POP3 és IMAP, 

a kimenő levelezés biztosításához SMTP szerver, 

a domainnevek kiszolgálásához és kezeléséhez DNS adminisztráció szolgáltatás. 

Különleges esetekben a webtárhely szolgáltatást virtualizált szerveren VPS vagy dedikált szerveren biztosítja a szolgáltató.

A webtárhely szolgáltatás tipikusan web alapú adminisztrációs felületet biztosít a felhasználók számára. A legtöbb nagy tárhely szolgáltató saját fejlesztésű admininisztrációs rendszert használ.

A webtárhely szolgáltatók rendszerint az egyes szolgáltatásokat fizikailag elkülönített kiszolgáló rendszereken oldják meg, 

az ügyfélkiszolgáló, az adminisztrációs rendszer, a levelező kiszolgáló, az adatbázis szerver, 

a webszerver fizikailag elkülönített kiszolgálókon működik. 

A legtöbb webkiszolgáló nyílt forráskódú Linux vagy FreeBSD operációs rendszeren fut, és LAMP szervert használ. 

A legnagyobb szolgáltatók Microsoft Windows vagy Sun Solaris operációs rendszert használnak. 

Az egyes operációs rendszerekre épített szolgáltatások lényegében meghatározzák 

a felhasználó által elérhető technológiák csoportját is. 

Windows alapú webtárhely esetén a felhasználó választhat ASP.NET és Microsoft SQL Server-t, 

de használhatja akár az ingyenes PHP és MySQL Server támogatást is, 

míg LAMP szerver esetén csak PHP nyelvű weboldalakat készíthet MySQL Server vagy PostgreSQL támogatással.

Egyre népszerűbb a JAVA, illetve Ruby alapú webtárhely szolgáltatások használata is. JAVA alapú webhoszting esetén a Sun Solaris operációs rendszer választása előnyös.

Számos webtárhely szolgáltató van világszerte, ami a felhasználók számára előnyös árversenyt eredményez. 

Egy általános célú weboldalt kellően alacsony áron el lehet helyezni az interneten földrajzi helytől függetlenül. 

Üzleti weboldalt célszerű a földrajzi helyhez közeli szolgáltatónál elhelyezni, aminek eredményeként a fizetési, 

számlázási vagy ügyféltámogatási problémák könnyen elkerülhetőek.

Megvalósítás

A webtárhely szolgáltatás lehet név alapú vagy IP-cím alapú.

Név alapú webtárhely szolgáltatás

A név alapú webtárhely szolgáltatást nevezik osztott IP-című webtárhely szolgáltatásnak is, ugyanis egy fizikai szerveren, azonos IP-címen érhető el több weboldal is.

Amikor egy webböngésző elküld egy HTTP kérést a webszerver felé, akkor a webszerver a kérésben szereplő cím (hostname) alapján dönti el azt, hogy mely weboldalt kell a kliensnek megmutatni.

IP-cím alapú webtárhely szolgáltatás

Az IP-cím alapú webtárhely szolgáltatást nevezik dedikált IP-című webtárhely szolgáltatásnak is. 

Minden webtárhely saját, egyedi IP-címmel rendelkezik. 

A webszerver több fizikai vagy virtiális hálózati eszközre van konfigurálva. 

A webszerver az IP-cím alapján dönti el, hogy melyik weboldalt kell megmutatni a látogatónak. 

Elsődleges oka a dedikált IP-cím használatának az, 

hogy ezen keresztül érhető el egy weboldal SSL használatával a https protokollon keresztül.

Domain Name System

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Info

A DNS rendszer a domaineket (tartományokat) kezelő, 

a világon több ezer szerverre elosztott hierarchikus adatbázis-rendszer. 

Ezek a domainek vagy tartományok úgynevezett zónákra vannak elosztva, 

ezekért egymástól független adminisztrátorok felelősek. 

Egy lokális hálózatban – például egy cég belső hálózatában – is lehetséges 

az Internet DNS-től független DNS működtetése.

A DNS rendszer fő felhasználási területe a domain-nevekhez tartozó IP-címek nyújtása (forward lookup). 

Ez hasonló egy telefonkönyvhöz, amely megadja az egy-egy adott névhez tartozó telefonszámot. 

A DNS rendszer tulajdonképpen egy egyszerűsítés, mivel könnyebb egy nevet megjegyezni, mint egy IP-címet. 

Például a www.wikipedia.org domain-nevet könnyebb megjegyezni, mint a hozzá tartozó IP-címet: 91.198.174.2. 

Másrészt egy adott szolgáltatás IP-címe bármikor megváltozhat (például az üzemeltető másik szerverre helyezi át azt), 

a domai-név azonban változatlan maradhat.

A DNS-sel fordított (reverse lookup) lekérdezés is lehetséges (IP-cím → domain).

A DNS rendszert 1983-ban alakította ki Paul Mockapetris, a rendszert az RFC 882 és az RFC 883 alapspecifikációban írta le. 

Mára mindkét specifikációt újabb váltotta fel (RFC 1034 és RFC 1035), sok új alapspecifikációval kiegészítve. 

A változás fő oka az addig a névfeloldást végző lokális host-file-ok megszüntetése volt, 

amely az exponenciálisan növekvő számú új címekkel már nem tudott megbirkózni. 

Mivel a DNS rendszer nagyon stabil és megbízható, egyre több adatbázist integráltak bele.

A DNS rendszer főbb előnyei

• decentralizált kezelés és igazgatás
• a névtartományok hierarchikus strukturálása - fa-forma
• a nevek egyértelműsége
• bővíthetőség

DNS komponensei

A DNS 3 fő komponensből/részből áll:

• Domainnév-tartomány
• Névszerverek
• Resolver

A domainnév-tartomány

A domainnév-tartomány szerkezete fa formájú. A fa leveleit és elágazásait címkéknek nevezzük (labels). 

Egy teljes objektum domain-neve címkék láncolatából áll. 

A címke karakterláncolat (alfanumerikus, az egyetlen megengedett speciális karakter a „-”), 

legalább 1 és legfeljebb 63 karakter hosszú, betűvel kell kezdődnie, és nem végződhet „-”-lel (RFC1035, „2.3.1. 

Preferred name syntax” bekezdés). A domaint alkotó címkék egy-egy ponttal vannak egymástól elválasztva. 

A domain-nevet ponttal zárjuk le (a leghátsó pontot általában elhagyjuk, de hivatalosan az is része a teljes domain-névnek). 

Egy hibátlan teljes domain-név (Fully Qualified Domain Name (FQDN)) például a www.wikipedia.com. 

(az utolsó pont is a domain-névhez tartozik).

A domain-név az őt alkotó összes ponttal együtt legfeljebb 255 karakterből állhat.

A domain-nevet mindig jobbról balra olvassuk, és így és oldjuk fel IP-címre. 

Ez azt is jelenti, hogy minél jobbrább áll egy címke a domain-névben, annál feljebb áll a fastruktúrában. 

A domain-név jobb szélén álló pont választja el a címkét az első hierarchiai szinttől, a gyökértől (angolul root). 

Ez az első szintet Top-Level-Domain-nek (TLD) nevezik.

Egy adott domain DNS-objektumait (a neveket) úgynevezett erőforrás-rekordként (resource record) 

tároljuk a zónafájlban (zone file), 

és ez egy vagy több névszerveren (name server) lehet megtalálható. 

Hétköznapi nyelven sokszor nem zónafájlt mondunk, hanem egyszerűen csak zónát.

Az erőforrásrekordok jellemzői:

• Tulajdonos: A tartománynév, amihez RR tartozik
  
  
• Osztály: 16 bites érték. Egy protokollt, vagy egy protokoll-családot azonosít (IN, CH)
  
  
• Típus: 16 bites érték a típus szerinti tagoláshoz.
  
  

• • A – A tul. hálózati címe
    
  • CNAME – Egy alias névhez kanonikus név rendelése
  • HINFO – CPU, opr. infók meghatározása
  • MX – Mail exchange
  • NS – Névszerver rendelése a tartományhoz
  • PTR – pointer a névtér egy másik területére
  • SOA – Hitelességi (authority) zóna specifikációja

• Érték (RDATA): Típustól függően értelmezendő bitsorozat

Névszerver

Névszervernek (name server) egyrészt azokat a programokat nevezzük, 

amelyek a domainnév-tartományhoz irányuló kérdésekre válaszolnak. 

A hétköznapi nyelvben ezzel szemben azokat a számítógépeket értjük, amelyeken ezek a programok futnak. 

Van egy megkülönböztetés: van autoritatív es nem autoritatív névszerver.

Az autoritatív névszerver egy adott zóna felelőse. 

Az adott zónával kapcsolatban tárolt adatai emiatt tehát „biztonságosnak“ tekinthetők. 

Minden zónához legalább egy autoritatív névszerver tartozik, az elsődleges névszerver (primary name server). 

Ez található meg a zónafájl SOA Resource Record-jában.

Redundancianövelés, (adatbiztonság) és terheléselosztás miatt az autoritatív névszerverek általában 

mindig szerverklaszterekből épülnek fel, 

ezeknél egy vagy több másodlagos névszerver (secondary name server) ugyanazt a zónafájlt tartalmazza.

Az elsődleges névszerver és a másodlagos névszerverek közötti adatszinkronizálás ún.

Zonetransfer-rel valósul meg.

A nem autoritatív névszerver a zónákra vonatkozó adatait másod- vagy harmadkézből a (-forrásból) kapja, 

így az ebben tárolt információt „nem biztonságosnak“ tekintjük. 

Mivel a DNS-adatok elvileg nagyon ritkán változnak, 

a nem autoritatív névszerver a Resolver-től kért adatokat a lokális memóriába(RAM) menti, 

hogy ezt egy újabb kérdésnél gyorsabban tudja válaszként kiadni. 

Ennek a technikának a neve DNS-gyorstárazás (DNS caching). 

Minden bejegyzésnek van egy elavulási ideje (Time-to-Live, TTL), amely idő után törlődik a gyorstárból (cache-ből). 

A TTL időbejegyzés valamelyik autoritatív névszervertől érkezik, 

értékét az adatok változási valószínűségének függvényében határozzák meg 

(a gyakran változó DNS-adatok alacsony TTL értékett kapnak). 

Ez azt is jelenti, hogy egy adott névszerver ebben az elvaulási időben rossz információt adhat, 

ha az adatok pont ekkor változtak meg.

Egy speciális eset a csak gyorstárazó névszerver (caching only name server). 

Ennél névszerver egyetlen zónáért sem felelős, az összes kapott kérdést továbbküldi más névszervereknek (forwarder). 

Ennél több megoldási lehetőség (stratégia) van:

Stratégiák

A nem autoritatív névszerver a másik zónában lévő adatok megtalálásához a következő stratégiákat használja:

delegálás (egyfajta parancs)

Egy domainnév-tartomány részei gyakran aldomainekre (subdomain) vannak felosztva, és ezek sajat névszerverekhez vannak kiosztva. Egy adott domain névszervere ismeri a hozzá tartozó aldomai-névszervereket (zónafájl), így az alája tartozó névszerverekhez küldi a kérdéseket elosztva.

továbbküldés (forwarding)

Ha a kérdezett névtartomány nem a saját domain-ben található, akkor a kérdést továbbküldik egy fixen konfigurált névszerverhez.

feloldás gyökérszervereken (root server) keresztül

Ha nincs továbbítószerver(forwarder), vagy az nem válaszol, akkor a gyökérszerverekhez jut tovább a lekérdezés. 13 gyökérszerver van (A-tól M-ig jelölve).

A resolver

A resolver egy egyszerű felépítésű, a DNS rendszerbe tartozó számítógépre telepített szoftvermodul, 

amely le tudja kérdezni az adatokat a névszerverekről. 

A resolver valójában egy csatolófelület a program és a névszerver között. 

A resolver elintézi a program kérdését, s ha szükséges, kiegészíti azt Fully Qualified Domain Name-mé (FQDN), 

majd elküldi a fix névszerverhez. 

A resolver iteratív vagy rekurzív üzemmódban működhet.

Rekurzív üzemmódban a resolver rekurzív kérdést küld a hozzá rendelt névszerverhez. 

Ha nincs meg a szükséges adat a saját adatbázisában, akkor további névszerverekkel veszi fel a kapcsolatot mindaddig, 

amíg pozitív vagy negatív választ nem kap egy autoritatív névszervertől. 

A rekurzív üzemmódban dolgozó resolver a munkát teljes egészében átadják a névszervereknek.

Iterativ lekérdezési üzemmódban a resolver vagy megkapja a kívánt információt (resource record), 

vagy egy linket kap a következő névszerverhez, és azt kérdezi le. 

Így a resolver lépésről lépésre haladva annyi kérdést tesz fel az adott névszervereknek, 

amennyi az információ beszerzéséhez szükséges.

A resolver az így kapott választ átadja a programnak, amely az információt kérte, például a böngészőnek. 

A közönséges felhasználói resolverek csak rekurzívan működnek, ezeket stub-resolvernek nevezzük. 

A névszervereknek általában saját resolverük van, ezek iteratívan dolgoznak.

Ismert programok: A Windowsban az nslookup, a Linux-Unix körben a dig, a host.

Protokoll

DNS-kérdések alapjában User Datagram Protocol-on (UDP-n), az 53-as porton keresztül bonyolódnak le. 

A DNS-Standard a TCP-t (Transmission Control Protocol-t) is engedélyezi. 

Ha nem használjuk az Extended DNS-t akkor a maximális hossza a DNS-UDP csomagnak 512 byte lehet. 

Ha túl hosszú a lekérdezés, akkor darabolva küldődnek. 

Az úgynevezett Truncated-Flags (egyfajta jelzés a csomagban) jelzéssel, informálva lesz a lekérdező Client. 

Neki kell majd eldöntenie hogy elég-e a válasz vagy nem, ha kell akkor újra fel fogja tenni a lekérdezést a 53 TCP porton.

Zonetransfer-ek mindig az 53 TCP porton bonyolódnak le.

DNS-Adatbázis felépítése

A Domain Name System-et felfoghatjuk egy elosztott adatbázisként, fa struktúrába. 

Az „internet-DNS“-nél az adatok sok serveren vannak elosztva, amelyek egymásközt úgymond linkelve 

/DNS-terminológiában „delegáció“-nak nevezve/ vannak.

Mindegyik résztvevő nameservernél van egy vagy több fájl /az úgynevezett Zone-fájlok/, 

amelyek minden fontos adatot tartalmaznak. Ezek a fájlok a Resource Record listák.

Rendkívül fontos szerepet játszik két Record típus:

• a „A Resource Record“-dal lesznek a tényleges adatok definiálva: névhez hozzá lesz rendelve egy IPv4-cím.
  
  
• a „NS Resource Record“-dal a szerverek közötti linkek vannak realizálva.

Ezzel a két Record-típussal a komplett klasszikus DNS-t fel tudjuk építeni.

Igazgatási célokra viszont további típusokra van szükség, pl.: SOA Resource Record. 

Az idő során új típusok lettek definiálva, amelyekkel a DNS bővítését reformizálták meg. 

Ez a folyamat még nincs lezárva.

Példák:

A de.wikipedia.org. A 145.97.39.155 A-rekord a de.wikipedia.org nevet definiálja, és a 145.97.39.155 IP-címet rendeli hozzá.

A wikipedia.org NS ns0.wikimedia.org. NS-rekord az definiálja, hogy a wikipedia.org domainnév zónafájlja az ns0.wikimedia.org szerveren található meg.

Domain(névtartomány)- regisztrálás

Nameserver Software

Néhány az elterjedtebb névszerverszoftverek közül:

• BIND (Berkley Internet Name Domain) - Ez az "ős" Nameserversoftware, s ma is a legelterjettebb Nameserversoftware, részben azért, mert a legtöbb alapspecifikációkat /RFC-et/ támogatja kezdetektől. A BIND OpenSource Software.
  
  
• Dnsmasq egy egyszerű DNS- és DHCP-Server kisebb hálózatokra /Intranet/. A neveket megfelelően a /etc/hosts segítségével feloldja. Ismeretlen Request-ek egyszerűen továbbküldi, és a Cache-ben tárolja a válaszokat.
  
  
• DJBDNS-t biztonságosnak találják, s sokak által használt, de Daniel J. Bernstein nem fejleszti tovább, mivel ő úgy ítéli meg, hogy befejezte a fejlesztést.
  
  
• MyDNS egy MySQL és PostgreSQL -adatbázisokra specializálódott, egy további OpenSource Software.
  
  
• Xyria:DNSd egy teljesítményoptimizált DNS-Server, ami nagyjából kétszer olyan gyors, mint a BIND. Xyria:DNSd az aktuális stádiumban nagyon minimalisztikus és nem támogatja a Zonetransfert (kivétel SSH-n keresztül), de nagyon biztonságos és stabil.
  
  
• NSD Kizárólagosan az authoritative válaszokra lett optimizálva amelyeket nagyon gyorsan nyújt.
  
  
• Microsoft Windows DNS, egy a Windows 2003 Serverben található DNS-Server, amely Dinamikus update-eket, Zonetransfert és Notificationt támogat. Zonefilokat az Active Directory Service-szel, vagy maga a Zonefájlokba tudja menteni és sokszorosítani/replikálni/.